Hihetetlen sziklák, magaslatok és emberek

A távolságot, magasságot megélhetjük rettenetesként, félelmetesként is.
Egyenesen irtózhatunk már a tátongó örvény gondolatától is - ám igazából csak addig, míg rá nem ébredünk hogy magunkban, mi döntjük el miként érzékeljük a valóságot és hogyan alakítjuk.

Ha elegendő erőnk, elszántságunk van beleröhöghetünk a halál képébe, majd tovaszállva újabbnál újabb élményekkel gazdagodhatunk.

Boldog Újévet! : Nem tud valaki valami tesreszabott munkát?

De komolya! Most jövök rá, hogy a blog írásból nem lehet megélni. Szomorú, de ez van, ráadásul még tél is... amit utálok, tele hideggel széllel, faggyal, zimankóval, fogvacogással és csodás alkalommal, hogy tönkre vágjunk olyan barátságokat, amik amúgy sem működtek volna.

Egyetlen boldogító tudat van az egészben: az, hogy a fény napról napra születőben van.
Kis lépésekben, de haladunk...

... Hmm talán kevésbé lettem volna pesszimista, ha mindezt nem péntek 13.-án írom.
... BUÉK! avagy Smiytt Pálosan: BUKÉ!

Attention Whore - Figyelem Ribanc

Van egy jó angol kifejezés, amit többnyire az angol vicc lapok, site-ok használnak, ez az: "attention whore" magyarosan: "figyelem ribanc". Az Attention Whore (továbbá A.W.) olyan ember, aki majd minden szituációban igyekszik az adott társaság, közönség figyelmének középpontjában lenni pl.: hangosan beszél, netán panaszkodik hogy őt senki sem szereti, de lényegében bármely az adott szituációba nem illő témát, cselekvést képes bevinni, csak hogy magára vonzza a tekinteteket és interakcióban lehessen a többiekkel. Ez természetesen az adott közösség kárára teszi, mely mint nagyobb szerveződés automatikusan több emberre van "tervezve", így rögtön meglátszik ha egy figyelmet kereső túlzottan maga felé tereli a társalgás, kommunikáció folyamatát. Természetesen alaphangon abból még nem lehet baj, ha mindezt úgy csinálnák, hogy felmutatnak valami pozitívumot. Azonban az A. W. megnyilvánulásai mindig negatív érzéseket váltanak ki, mindig túl lőnek a célon és általában nem tudják hol a határ; a következő fotó jól illusztrálja mindezt:
Mostanság azt tapasztalom, hogy az egész szép új világ az Attention Whore-izmus felé tolódik el. Vegyük az internetet: ami a "szörfözésre" épül, pl. beírod youtube-on kedvenc együttesed, megnyitod valamelyik klippjüket és a videó nézése közben oldalt rábukkansz egy hasonló zenekarra, majd látod hogy a leírásban van myspace, facebook és saját honlap oldaluk.
Mivel likeoltad a videójukat, ha neked úgy van beállítva már ismerőseid is láthatják épp facebookon, hogy mit néztél nemsokkal előbb. Később pedig ha végig nézted a videót elszörfözöl a zenekar oldalára egyetlen kattintással. Még URL címet sem kell írnod (érdekes egybeesés, hogy mostanában azon fáradozik pár gyökér böngésző fejlesztő, hogy minél kevesebb jelentősége legyen, minél hamarabb eltűnjön az URL sáv a böngészőnkből. Köszönöm, de én amíg ilyen szemét a világ szeretem tudni merre járok). Tehát akarva akaratlanul is ki vagyunk szolgáltatva a figyelmet kereső "entitásoknak" és mi magunk is gerjesztjük a folyamatot. - Hogyan is? - Jó elmondom: emlékszel a nagyhatalmú közösségi oldalra? Ott hagytad a nyomot, mikor megnyomtad a youtube like gombját.
Persze, ez így felvázolva csak nagyon az alapja az egésznek, ettől még nem lesz senki sem ""szuper-mega figyelem ribanc"", de mindez tökéletesen rávilágít arra, hogy mind kikerülhetetlenül a táplálék lánc részei vagyunk.

Ugyanezt látom a médiában, a politikában is. A tartalom rovására megy minden megnyilvánulás, az emberek már csak megjelenni akarnak a pódiumon, beszélni, előadni valójában nem. Főleg itt, Magyarországon, a celebköztársaságban ahol lassan már minden szobát bekameráztak.
- Túlzás? - Oh, hát persze, hogy az, de ha így haladunk tényleg nem marad már sok húzás számunkra. - Politika? - Hát persze, hogy politika ez is, mint oly sok minden. A fogyasztói, leépítői társadalomnak tökéletesen hülyére képzett Attention Whore-ok seregére van egyedül szüksége. Ugyanis azok nem gondolkoznak, max .hőbörögnek és blogolnak a körülöttük levő világról. - Bezony, ne is tagadd!
- Ok, nem...
- Tehát azt hiszem, hogy a tartalom a meghatározó. A diktátorok és a vezetők közt nem sok; csak éppen Univerzumnyi különbség van. Foghatsz a kezedben egy jó vaskos papírköteget és ha van agyad fel fogod ismerni, hogy melyik értékesebb az, amelyiken a telefonkönyv szerepel, vagy amelyiken Shakespeare neve.
Ha már a nagy neveknél tartunk, akkor Eckhart Tolle jut még minderről eszembe. Ő emlékeztet mindig arra, hogy ne csak a tárgyakra figyeljünk, hanem a köztük levő terekre is. Ne engedjük magunk csakis a tárgytudatosságban létezni, hanem szenteljük időt a tértudatosságnak is. Mert tárgyak a tér nélkül éppúgy nincsenek, mint hangok a csönd nélkül.

Egyfajta emberi tartás, önismeret és a jóra való fogékonyság azok, amik talán használnak a figyelem ribancaink "ellen". - Oh kedves blogger maga ennyire együgyű? - Épp ellenkezőleg kedves olvasó! Tudom, tudom amíg olcsó lesz a webkamera, Jacqueline Bieber celebekkel van tele a sajtó és mindenki szeretne magának nagyobb falatot a tortából - és emiatt kénytelenek vagyunk prostituálni magunk, addig bizony lesz ribanckodás is. Na de hát épp ez a baj, bizonyos értelemben minden nagyobb közösség valamennyire a "jó szándékú prostituálásra" épül: én meg vakarom a hátad és ha szerencsém van később te is az enyém. Tehát benne van mindez az önszerveződési sémáinkban is.
Tanulság: VIGYÁZZ A RIBIKRE! TE NE LEGYÉL IDEGESÍTŐ! FIGYELJ A KÖRNYEZETEDRE ÉS AZ ÉG SZERELMÉRE EMBER próbálj meg balanszírozni, vagy legalább a témába illőn "kommentálni", ha már hozzáadott értéket nem produkálsz.

Omnia - Musick and Poëtree

Az Omnia nevű "pagan folkot" játszó formáció azon régi zenekarok közzé tartozik, melynek számait "muszáj" maraton jelleggel időnként elővennem és hallgatnom. Főleg általában tavasszal, ugyanis annyira kicsattanó, életszépséget s erőt sugárzó zenéik vannak, amik tényleg megérintik az ember lelkét. Az utóbbi időben azonban átestek egy nagyon érdekes váltáson, mely az ősi zenei világ eszközeit és véleményem szerint lelkiségét is lecserélte egyfajta modern maszlagra. Ezt pár másodperc alatt is elég könnyű észrevenni a számok tempóján, szövegén. Idén kiadott albumuk a Musick and Poëtre, melyen max. három újrahallgatható számot találtam magam részére! Az előző, 2010-es Wolf Love tavaly már nagyon sokkolt, így tehát csak ezért mondhatni, hogy a Poëtree "nem okozott csalódást".

Az előbb azért használtam az érdekes szót, mert természetesen ez nem egyedüli jelenség a zenei világban. Jelen esetben egy hagyományos alapokon nyugvó "neoceltic pagan folk" bandába bevittek teljesen máshova tartozó melodramatikus, romantikus elképzeléseket. Ami végül a szövegek megváltozását, s az ének harmónia fölé emelését eredményezte - ezzel meg is törte saját védjegyeit, az őt éltető ösztönös neokeltikus hangzásvilágot. Az ének első számú prioritást kapott, a zene pedig másodrangúvá vált, abszolút csak azt kiszolgáló és nem együttműködő minőségűvé degradálódott. Nevesítve a dolgokat: Elmondható, hogy Jenny és Steve Sic munkássága az Omnia, de természetesen nem csak egyedül igazgatnak mindent. Legalábbis régebben nem ez a fajta két emberes látásmód uralkodott.

2009-es World of Omnia albumig legalábbis semmiképp. Akkoriban szabadultak meg két fontos tagtól, ők voltak: Luka (Louis 'Luka' Aubri-Krieger** és Joseph 'Joe King' Hennon). Holott, ha lehet hinni a Wikipédiának akkor Luka alapítótag volt. Steve Sic-kel közösen leheltek életet az Omniába és csak később jött be a képbe Jenny (Yoko Ono effektus pogány módra?). Aki nagyon sokat hozzá tett az Omniához, ám valószínűsíthető, hogy hozzá is járult a kellemetlen változások elindításához. Tehát ilyen izgalmas dolgok történtek, amit általában nem írnak le egy az egybe. S ahogy azt sem fogják, hogy >R.I.P. Omnia<. Legalábbis addig nem, míg a zenekar neve jól cseng és mindenki elhiszi, hogy ez ugyanaz az Omnia. Ami részben igaz is, mert játsszák a régi számokat, az alapítótag még benne van a bandában. Másrészt ott az igazság, hogy fejben teljesen mások, mint a régi időkben. Inkább a populáris vonalat viszik tovább, így tehát levonva a végkövetkeztetést ki sem kell mondanom a nyilvánvalót. Valószínű, hogy nem fognak visszatérni ahhoz a jó kis "népzenei" alapokhoz és erőteljességhez, amit régen sikerrel formáltak meg. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy soha többet nem fogom őket hallgatni. A régi, kedvenc számaikat nagyon is, talán még jobban meg is becsülöm. S azt hiszem majd odafigyelek a jövőben Luka és Joe zenészekre, hátha felbukkannak valahol. Nagy ritkán, pedig meg lehet rá is nézek Jenny és Sic oldalára, hátha az évek haladtával fejükhöz kapnak valami csoda folytán. Ha nem, akkor felőlem nyugodt szívvel, Morrigan vigye őket messzi hegyeken és réteken túlra...! : )*



* Jómagam szavaim ingyen-bérmentve, osztom csakis ebbe a blogban, nem vagyok se bűvész se zenész és mivel ez egy "én-blog", ezek csak a saját szórakozásomra összeszőtt gondolataim.
** Egy kedves youtube hozzászóló írta a következőket az új Free Ra Huri videóhoz : " Opposed to some of you, i really, really DONT like the actual Omnia ! Neither the sound nor the spirit of it... The story with Luka, firing him at the end, was the worst thing that happened in the band, and since then it's not the same at all !!"
Tehát mások is zúgolódnak, találgatják mi is történt valójában.

Pici fűszer

Egy kis szokásoktól eltérő zene, némi újdonság az étrendben mindig jól jön.
Lépjen is hát minden sallang nélkül virtuális-elektronikus színpadunkra a Hilight Tribe!

NO ART ALLOWED

Gyakran érzem úgy, hogy nem használom ki a lehetőségeim teljes tárházát. S mindemellett még gyakrabban, hogy többet tudnék alkotni - akárcsak alkotgatni - mindössze van, ami hihetetlen pontossággal közbejön: el kell menni a bankba, ismerős épp keres telefonon, rám írnak a véletlenül bejelentkezett barátok, más rám hárítja a saját munkáját, vagy ami leggyakoribb itthon a szomszéd el kezd körfűrészezni, a közeli kutyák megőrülnek és satöbbi.
Visszagondolva jelen hely, ahol lakok (amit sohasem tekintettem otthonomnak) sohasem volt még a megbízható gondolkodás színtere sem. Már pedig bárminemű alkotásnak, akár egyszerű elhatározásnak a gondolat az alapja akárhogy is nézzük. Ha pedig képtelen vagyunk rendszeresen felépíteni saját kis gondolatsorunkat a nélkül hogy káromkodnánk - az meglehetősen hátráltató s idegesítő bír lenni.

Egyet tehetek; felcsavarom a hangerőt a hifin és próbálok koncentrálni. A szokásos zene tár helyet az előbb ennek az oldalnak a háttér zenéjét hallgattam: http://www.no-art.info/
Elég sokáig. Hm, ilyenkor tényleg nem értem, hogy ezen a helyen eddig miért nem őrültem meg.
És ez nem lesz jobb, se könnyebb... érdekes volna elindítani egy olyan kutatást, mely azt vizsgálná, hogy a magyar emberek mennyire elégedettek lakásuk, házuk nyugalmával - mennyire harmonikus az otthon közege számukra.

Egyre kevésbé tudok irodalmi lenni, azt hiszem akármi is lesz most már de az előbbi posztban leírtak kételyei biztos nem fognak vissza tartani a jövőben.
/Sosem akartam énblogot írni, de a grafománia és rossz közeg sok mindenre képes/

Sátrazás

Már hetek (hónapok?) óta kimennék a vadonba és akár hetekig is kint lennék mindentől távol. Ha nem is napokig, de legalább egy éjszakát mindenképp sátorban szeretnék tölteni.

Kiválasztani egy helyet, ahol elidőzhetek két hosszú séta közt. Talán tüzet is gyújtani, tűzgyújtáshoz szárazfát gyűjteni, szalonnázni és közben figyelni a Csillagokat. Beszívni a nyár utolsó elmaradhatatlan búcsúzó szavait.

Ezt érzem pillanatnyilag sok más ki nem mondott érzések mellett. S hogy eddig miért nem mentem ki a „vadonba” a sátrammal, csak úgy? Munka, személyes kapcsolatok, vagy egyéb dolgok akadályoztak volna? Felettébb jó kérdések, a válaszokat meg hagyom más napra. Mindenesetre az biztos, hogy a menni akarás és véletlen egybeesések is kínoznak. Múlt héten egy a magyarság régi életmódjával (népvándorlás, jurtai életmóddal) kapcsolatos filmsorozat került elém, most pedig Ben Canales fotói. Mit tehetek ezek után? Beismerem, hogy tényleg sátrat kéne „bontani” és megindulni. Érdekes szinonimák ezek, szinonimák életem más területeire, történéseire. Például tudom, hogy nem elég egyszerűen kimozdulnom – ha én kimozdulok, akkor szükségszerűen mindig a végtelen felé is mozdulok.

No de elég is a személyes okoskodásból, következzenek Ben Canales fotói és szabad fordításban egy idézet az oldaláról. Derűs estét és csillagos szép álmokat mindenkinek!


„A táborozás hihetetlen bónusza a csillagok alatt alvás.
Szeretem elvinni a sátrat különböző helyekre és benne aludni.
Egy helynek a részének érzem magam. Benne, de azt nem véglegesen megváltoztatva.
Csak tovahaladva, élvezve amit az nyújtani tud.
A sátor képei a csillagokkal szintén fontosak számomra, mindez többről szól,
mint a szúnyogok távoltartásáról. Ez az én távoli otthonom az otthonomtól.”