Tudatállapotok, emberállapotok óceánjai

Mennyire fontos az emberi?

Ahogy könyvek közt szövögetem az álmaim és tárom fel a vágyaim elgondolkoztam, hogy mennyire erőteljesen is jelennek meg nálam az egyes emberi minőségek. Illetve az emberi, mint minőségjelző.

---- Arra lettem figyelmes, hogy nagyon is sűrűn. Az utóbbi időben, ha betegesen kötődtem egy-egy emberhez (nőhöz), akkor általában nem Ő magához, a személyhez voltam láncolva, ha nem a kialakított másolatához, a megjelenített képéhez, melyet elmém, mint egy marionett bábút cibált előttem a szórakoztatásunkra.

---- Nagyon nehéz kezelni az ilyen helyzeteket, ugyanis a belső ideáink, elvárásaink és mély-vágyaink állandóan dolgoznak. Kemény dolog önszántunkból félretenni a megszokott, kialakított képünk a világról és helyette egy tisztább, éles objektívet felcsatolni. Egónk és a jól bevált alantas erőink megakarják kapni a mindennapi betevőjüket, mi pedig belemegyünk a játszmába, még ha tudjuk is, hogy a jobb vállunkon ülő angyalra kéne hallgatnunk.
Fontosnak, tehát fontos, azonban ha képtelenek vagyunk a mindennapok közt megbúvó apró eltéréseket, magasabb energiákra és szintekre való lehetőséget felismerni, akkor az ismétlés tovább folytatódik, hangyányi változást sem értünk el. Pedig Te megfogadtad, ahogy a múltkor és azelőtt is… de mégsem sikerült letenni a cigit, őszintének lenned a szeretteddel, vagy nemet mondani egy olyasvalamire ami újfent csak a válladon heverő gondokat növeli.
---- Kell lennie egy vágyadnak, aminek segítségével rá érzékelsz a kívánatos útra, melyet egyébként semmilyen térképen nem találsz. Ha jól csinálod azon kapod magad, hogy itt ez az önmagát szülő út és térkép, te pedig követed az ösvényt a dzsungelben.

- Mi tehát akkor az emberi? Nem a jószándékra, a keresztény elvek betartásának útjára, nem is az erkölcsök általi világ szülötte ez a kifejezés. Sokkalta inkább valami személyesről van szó, amit mindenki megtalálhat önmagában.
Belső figyelmünkkel, érzékeinkkel bármikor láthatunk „objektívebben”, bármelyik következő pillanat jó megszemlélni saját működésünket és a tükörkép helyett a többdimenziós valóságunk felé fordulni. [(Amennyiben megvan bennünk minderre az igény és felismerés; belső változás - földi mennyország még sosem termett a legvadabb inkvizíció hatására.)]